Öntözökocsi, hirdetőoszlop

A társadalmimunka-akciók népszerűsége tovább növekedett. A Vasmű dolgozói például elhatározták, hogy az üzemekben tisztasági őrjáratokat szerveznek, míg mások patronálást vállaltak a játszóterek felett, ahova játékokat készítettek, és vállalták ezek karbantartását is. A lakóbizottságok a lépcsőházak meszelését és csinosítását vállalták. Július 23-án megérkezett a tanácsháza elé az első 7500 literes modern öntözőkocsi, ami új színfoltja lett a városnak. Már a ráfestett jelmondat is jól illett terveinkhez: "Dolgozzunk a virágos és tiszta városért!" Manapság talán mosolyognivaló egy öntözőkocsi beszerzése feletti öröm, de az akkori körülmények között ezt nagy előrehaladásnak véltük, mint ahogy a seprőgép és a hómaró gép beszerzése is az eredmények listáján szerepelt.
Ilyen öröm volt, amikor városunkat elláttuk új, modern hirdetőoszlopokkal, mert ez is a városiasodáshoz tartozott.

Ebben az időben kezdtük meg a Dózsa György úton három új munkásszálló építését a város építői és a tanácsi vállalatok dolgozói számára. Az épületek viszonylag gyorsan el is készültek. A háromból kettő jelenleg a mai Műszaki Főiskola kollégiuma.

Az iskola előtti nagy téren parkot és játszóteret alakítottak ki hintákkal, homokozóval, sekély vizű medencével és nyújtóval. Később ezt a lakók gyakorlatiasan porolókénthasználták.

A városban feltűnően sok játszótér létesült - az "ifjúság városában" különös gondot fordítottak a fiatalok, a kisgyermekesek itt tartására. A képeslap az Ady Endre utcai házsor mögötti játszótérről készült: a helyszín azonosítását nehezíti, hogy a házak lépcsőház feletti, timpanon-szerű oromdíszeit mára elbontották.

1958-ban kezdődött lényeges változás a közlekedésben, amikor országosan, így nálunk is elkezdték a "fakaruszokat" kicserélni rendes autóbuszokra. Ezek után már megengedhetetlen volt, hogy a dolgozók olajos, piszkos ruhában szállja-nak fel az új és szép járművekre. Számosan ugyanis abban a ruhában szálltak buszra, amiben a csatornában vagy máshol abbahagyták a munkát. A többi utas, mindazok, akik lecserélték a munkaruhát és rendes ruhában utaztak, kifogásolták ezt a magatartást. A nemkívánatos jelenséget az autóbuszokban kifüggesztett és a sajtóban közölt felhívással gondoltuk megszüntetni. Ez azonban kevésnek bizonyult. Sokat beszéltünk erről a témáról munkás- és lakógyűléseken, de még így is sok időbe tellett, mire eredményt tudtunk elérni.

Dunaújváros közművelődését, művészeti életét célszerű egyfelől az intézmények történetét vizsgálva, másfelől az egyes művészeti ágak helyi sajátosságai, történései nyomán áttekinteni. E kettő szorosan kapcsolódik egymáshoz, hiszen a kezdeti, az 1950 utáni néhány esztendőt nem számítva minden tevékenység, ami a közművelődési, művészeti élet körébe tartozott, intézményhez kötődött.
Viszonylag keveset tudunk azokról a művelődési intézményekről, amelyek a vasmű és a város építésének kezdetén a szórakoztatás és művelődés funkcióját voltak hivatva biztosítani.

A József Attila Kultúrotthon, a Radari és a Délivárosi Kultúrotthon 1951-52-ben ún. "barakk kultúrházak" voltak. Közülük legtovább a József Attila Kultúrotthon működött, amelyet 1953-ban a Bartók Kultúrotthon építésének elhúzódása miatt felújítottak az építők, s a megnagyobbított színpadon - 1953 novemberében - zenés darabbal ünnepelték az átadást. Az intézmény az ötvenes évek végéig funkcionált. Az ún. barakk kultúrházakat hét klubszoba egészítette ki, ezek főleg a Vasmű út - Építők útja - Ady Endre utca térségében voltak találhatók. Hogy pontosan milyen tevékenység folyhatott ezekben az intézményekben, azt csak visszaemlékezésekből tudjuk. A gomba módra születő, regisztrálhatatlan számú öntevékeny csoportok ugyanis nem itt leltek otthonra, hiszen fő feladatuk a munkahelyen, munkaidőben történő lelkesítés volt.

Valódi színpada a városnak ekkor a Dózsa moziban volt, amely már 1951 végén elkészült, s a filmvetítések mellett hivatott volt - a vászon mögötti viszonylag kis mélységű színpadon - hangversenyek, színieloadások tartására.
1952 végén a Vasvári Pál Általános Iskolában megalakult a Katona József Kultúrotthon, amely egyfajta módszertani központ szerepét látta el. Elvi és gyakorlati irányítást adott a város rendkívül szétszaggatott, szinte atomizált közművelődési életének. Vezetője Székely Endre volt, az akkor már létező központi kórus karnagya. Itt működött - a kórus mellett - az akkor már ugyancsak központinak nevezett zenekar és a népi táncegyüttes is.

Az 1953. év az első jelentős fordulat a város közművelődési intézményeinek történetében. December 31-én (több halasztás után) átadták a Bartók Béla Kerületi Kultúrotthont, amely néhány éven belül a város központi intézménye lett, szinte azonossá vált a város közművelődésével. Nehéz elhinni, de tény, hogy a később, különböző intézményekben létrejött, tartósan életképes művelődési közösségek gyökerei valahol mind itt találhatók meg. Mi jellemezte ezt az esztendőt? 1953-ban 147 nagyobb kultúrműsort rendeztek a városban, öt énekkar működött, öt zenekar és huszonhét (egyes visszaemlékezések szerint harminckét) tánccsoport, miközben a város lakóinak száma 27 ezer volt! Az új kultúrház tevékenysége természetesen szerteágazott. Első igazgatója Tamás István volt, működtetője az a Sztálinvárosi Szórakoztató Vállalat, amely egyfajta koordinátor szerepet látott el a még létező korábbi kultúrotthonok, a filmszínház és az új művelődési intézmény között.

A homlokzat jellegzetes stílusjegyei mellett a timpanon két oldalára felszerelt hangszórók is utalnak az ötvenes évekre, amikor központilag sugárzott adással gondoskodtak arról, hogy a dolgozók kellő lelkesedéssel vegyék ki részüket a munkából. A később elnémult felszereléseket azonban még ezen a hetvenes évekbeli képeslapon is felfedezhetjük.

A műsoros estek mellett itt találtak otthonra a művészeti csoportok, művelődési és tudományos ismeretterjesztő körök. Szinte elképzelhetetlen, hogy e falak között - amelyek máig változtatás nélkül állnak -miként tudott mindez időben és térben működni! És ne feledjük! Az egyik legfontosabb funkció a bálok rendezése volt! No meg a politikai nagygyűléseké! A színházteremben az ötszáz személyes nézőtér székeit éppen ezért nem is rögzítették.
A fenntartót - a városi tanács illetékeseit - gyakran érte a vád ekkortájt (és persze később is!), hogy nem tudják igazán szabályozni, kézben tartani a ház munkáját. Valóban kapkodás, nívóbeli különbségek, rendszertelenség jellemezte a munkát. Egy azonban tény: adottságait messze felülmúló mennyiségű rendezvénynek adott otthont, igazi pezsgés, már-már a káosz látszatát keltő nyüzsgés volt az intézményben. A mai napig is tartó profiltisztulási folyamat csak fokozatosan, új intézmények létesítésével kezdődhetett meg, illetve új szemléletű vezetők kinevezésének volt köszönhető. Hogy a kezdetektől városi feladatokat látott el a ház (és nem kerületi intézmény volt), azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a felirat a homlokzaton "Bartók Béla Kultúrház" lett.

Az ötvenes években szinte politikai kérdés volt a városiak sportolási igényeinek kielégítése ("panem et circenses" - mondták már a rómaiak is...). A versenysport meghódítása mellett épp ezért kezdettől fogva nagy szerepet játszott a tömegsport is. A képeslapokon a sportpálya szocreál épülete látható.