Weiner Tibor személyével érdemes részletesebben is foglalkoznunk, mert Dunaújváros építészeti és városképi megformálásában egyértelműen övé volt a legmeghatározóbb szerep. Weiner (1906-1965) építészmérnöki oklevelének megszerzése után, 1929-ben Németországban a dessaui Bauhaus hallgatója volt. 1931-től a Szovjetunióban elsősorban iskolákat tervezett. 1939-1948 között Chilében dolgozott, 1946-tól a santiagói egyetem tanáraként.
E baloldali elkötelezettségű, széles látókörű, nagy műveltségű építész 1948-ban úgy érezte, hogy Magyarországon végre lehetőséget kap nagyszabású elképzelései megvalósítására, és örömmel vállalta el az új, "szocialista város" főépítészi feladatait. A megbízást Sztálinváros tervezésére 1950-ben a Városépítési Tervező Intézetben (VÁTI) kapta. Maga a tervezési munka 1950 januárjában a LAKÓ-TERV-ben kezdődött. Akkor még 25 000 fősre tervezték a várost.

Ekkor alakult ki az a városszerkezeti elképzelés, hogy Dunapentele és a vasmű területe között jöjjön létre az új város, a vasműtől erdősávval elválasztva és két fő tengelyre szervezve: az észak-déli irányú tengely (Vasmű út) a gyár főbejáratát köti össze a város főterével, míg a kelet-nyugati irányú (Dózsa György út) a vasútállomás felől vezet a főtérhez (Városháza tér), az eszmei központhoz.

A korszerű elemzések eredményeire épülő tervezés olyan városszerkezetet hozott létre, amely a modern várostervezés elveit is képviseli, és kiállta az idők próbáját. Munkájáért Weiner 1953-ban elsők között kapott Ybl-díjat. 1952-re elkészült a most már 40 000 lakosúra bővített terv, amelynek Valentiny Károly volt a társszervezője (1953-ban Ybl-díjat kapott). Weiner a későbbiek során is -1965-ben bekövetkezett haláláig - elsődleges szerepet kapott Dunaújváros kialakításában, fejlesztésében.

A Vasmű út nyugati oldalának jellegzetes, szocreál házsora Zilahy István irodaházával és szállodájával indul a Városháza tér felől, alul árkádsorral, felül balluszteres párkányzattal, erőteljes, függőlegesen tagolt, jó arányú épülettömegeivel.

Az új szocialista propaganda kedvelt témájaként hamarosan a játékfilmekben is megjelent. A Kölyök című film kedves pillanatai játszódnak az Arany Csillag Szálloda teraszán.

Ezek önálló dombokon fekvő területek. Az egy síkon fekvő városnegyedek között is elválasztó zöldsávok létesültek, amelyekbe az építési terület hiánya miatt a későbbiekben kerültek épületek, de a jellegzetes városszerkezeti törekvés, e zöldsávos tagolás még ma is élő hatású, és nem kis része van abban, hogy Dunaújváros levegős, egészséges, korszerű várossá válhatott.
A város fejlődése 1950-1954 között volt töretlen. Mivel e korszak egyben a szocreál időszak is, elmondható, hogy az országban ez az a hely, ahol e stíluskorszak a legegységesebb, leginkább figyelemreméltó eredményt tudja felmutatni. Ez indokolja több épület és épületegyüttes védelmét is. Ilyen többé-kevésbé egységes városképet, utcaképet ad a Kossuth Lajos utca, melynek szép részlete a Gorkij utcával szembeni árkádos épületegyüttes sarok zárterkélyes szakasza. Itt érdemes megemlíteni Medveczky Jenő sgrafittóját. Ez a képzőművészeti alkotás nonfiguratív motívumaival ugyanazt a törekvést tükrözi, mint a szocreál igények és a modernségre való belső késztetés ötvözése az említett építészeti alkotásoknál.
Jellemző szocreál városrész a Duna sor, a Technikum városrész és a Vasmű út déli szakasza mellett elhelyezkedő Erkel- és Liszt-kert épülettömbje is.

A Technikum városrész lett volna az ötvenes években a legegységesebb szocreál negyed, de építését 1955-ben félbeszakították, s csak a hatvanas években fejezték be, akkorra már megváltozott koncepció szerint.

A Vasmű bejárati főtere nem az eredeti szándékok szerint valósult meg, de a megépült szocreál irodaépület és a főbejárat magán viseli a modern építészet célszerű racionalitását. A monumentális oszlop-párokkal tagolt főkapu, valamint az oszlopok mögötti Domanovszky-freskó hangsúlyozzák a gyár fontosságát.

A vasmű kikötőjét a szigeten építették ki: 1954. június 16-án fogadott először érccel megrakott uszályt. A kikötőépület mérete, tornyos kialakítása jelzi, hogy az ötvenes években túl nagy jelentőséget tulajdonítottak Sztálinváros kikötőjének.

"Hol élnek maguk?"

A városközpont kialakítása körül hosszú ideig dúlt a harc, éles vita folyt. Sokat tudna erről beszélni a város főépítésze, dr. Weiner Tibor, akivel bár nagy vitáink voltak, alapjában véve értettük egymást. Vitáink okozói végső soron persze a felettes szervek voltak. Erre, illetve ennek igazolására talán elegendő a következő példa.
A Politikai Bizottság tárgyalta a városközpont megépítését, illetve kialakítását. Nagy izgalommal készültünk erre a napra. A város főépítésze elkészített egy makettet, melynek középpontjában a pártszékház és a tanácsháza állt, ezt vittük magunkkal Budapestre a párt Politikai Bizottságának ülésére, melyre négyen voltunk hivatalosak: Földes, Borovszky, Weiner és én. Amikor az ülés részvevői meglátták a terveket és Weiner rövid indokolást mondott, Rákosi a következőkkel intézett el bennünket. „Hol élnek maguk? Ez így nem városközpont. Ide egy magas toronyépület kell, hogy a messze környék lássa, itt lesz az új szocialista város centruma." Végül indítványozta, hogy két év múlva hozzuk vissza a tervet. Az eltelt idő alatt azonban a cikcakk-politika következtében változott a város megítélése. A revizionista nézetek erősödése következtében nem szívesen fogadtak bennünket a felsőbb szervek. Újra a Politikai Bizottság napirendjén szerepeltünk. Elkészült az új tanácsháza makettja a toronnyal és a csillaggal. Most már Nagy Imre volt a szóvivő, aki azzal kezdte, hogy a kérdést vegyük le a napirendről, mert nem időszerű, majd így folytatta: „maguk mit képzelnek? . . . Minek ide toronyház? Ez nem egyéb, mint   sztálinvárosi   avantgardiz-mus." Ezúttal tehát a másik véglet időszakát éltük, s ott álltunk a bizonytalanságban.
Évek múltak el, s a Fő tér, a mai Lenin tér kialakítása, most már a szoborral, újból napirendre került. A város gazdája ebben az időben már a tanács volt. Felkerestük az ügyben a Gazdasági Bizottság vezetőjét, Fock Jenőt, aki közölte velünk, hogy a Politikai Bizottság elé nem tartozik az ügy. ígéretet tett arra, hogy dr. Trautmann Rezső építésügyi miniszterrel eljönnek hozzánk és nyilatkoznak majd a Fő tér és a Vasmű út leszűkítése ügyében is. Egyébként ebben az ügyben a lakosság véleménye erősen megoszlott, ezért a tervezett leszűkítés makettjét közszemlére tettük, döntsön a közvélemény. A leszűkítés tervét a többség nem tartotta jónak, sőt határozottan ellenezte a kivitelezését.
Fock és Trautmann az ígéretet pontosan betartotta. Megállapodtunk abban, hogy a leszűkítést a jelenlegi formában hagyjuk, a Fő teret pedig a tervezők dr. Weiner Tibor vezetésével megtervezik és az építésügyi miniszter hagyja jóvá. Ezzel pontot tettünk a nem könnyű ügy végére, ami szinte szárnyakat adott a tervezőknek, az építészeknek, és megelégedést hozott a város lakosságának és vezetőinek is.
A várost, benne a városközpontot, kitűnő szakemberek tervezték, tudományos elemző munkával. A baj az volt, hogy a helytelen politika következtében, a rendkívül lelkiismeretes tervezés korábban bizonytalansági tényezőkön alapult. A bizonytalansági tényezők csökkentése érdekében Weiner Tibor, aki szerelmese volt a városnak, az 1958-as választások alkalmával vállalta a városi tanács elnökhelyettesi posztját is. Ezt a szervezeti formát egyébként az NDK-ban Stalinstadtban, a jelenlegi Eisenhüttenstadtban láttuk, ami kitűnően bevált nálunk is. Véleményem szerint helyes, ha - főleg új városban -a főépítész, illetve építészmérnök az egyik elnökhelyettes. Ezt ezernyi korábbi és későbbi példa igazolja.

1957-ben vetődött fel egy helyi tervezőiroda létrehozásának gondolata. 1958 januárjában "összeállt" -egyelőre a Győri Tervező Vállalat Sztálinvárosi Irodájaként a helyi tervező csapat. Weiner főépítészként vezette az irodát. Ő hozta magával a VÁTI-ból fiatal munkatársait, Balla Józsefet és Baranyai Ferencet. Rövid idő múlva hozzájuk csatlakozott Fási Lajos is. A kis iroda 1960-tól Dunaújvárosi Tervező Irodaként önállóvá vált, jelentősége egyre nőtt, és több mint 30 éves működése során volt időszak, amikor létszáma a száz főt is meghaladta. Tevékenységük meghatározó volt Dunaújváros építészetében.
Az iroda legfontosabb feladata a lakásépítés és városrendezés volt, de számos középület is tervei alapján épült meg. A hazai paneles lakásépítés itt kezdődött, helyi előregyártással még a nagy házgyárak hazai kialakulása előtt.

Az első panelházak

Még ebben a hónapban /1958 augusztus - szerk./ az országos sajtó is hírt adott arról, hogy városunkban elkészült a második panelház, melynek elő-gyártása és összeszerelése 60 napig tartott. Augusztus 13-án pedig sajtótájékoztatón jelentette a Bondor József igazgató vezette 26. számú Építőipari Vállalat, hogy áttértek a középblokkos házak gyártására. Ez az építőiparban óriási változást jelentett. A város Barátság városrészét már ezzel az építési módszerrel építették.

Közben megkezdtük az 50 méteres versenyuszoda építését, melynek a lösztalaj miatt kettős falu medencét kellett építeni. Mellé egy tribünt is emeltünk. A hozzá tartozó épületeket az építők a határerdőbe helyezték. Talán kissé furcsának tűnik az olvasó előtt, hogy a Duna-parton építettünk uszodát - emiatt támadást is kaptunk -, csak azt hagyták ki a számításból a bírálók, hogy a városnál igen veszélyes és mély a Duna, amelynek évente 2-3 áldozata volt. Ez is serkentette a város vezetőit, akik bíztak abban: hátha inkább az uszodát veszi majd igénybe a lakosság. Nem is tévedtünk. A kezdeményezés helyességét bizonyítja, hogy ma már fedett uszoda épül ott.                                           

A Barátság városrészt elsősorban a szalmacellulózgyár dolgozóinak építették, innen nyerte közkeletű Szalmacell városrész elnevezését.

Weiner Tibor és Balla József tervei alapján épültek meg kísérleti jelleggel az ország első paneles lakóházai, amelyek így technikatörténeti jelentőségűeknek tekinthetők. Az 1959 végén átadott első kohó-habsalakbeton panelházat két továbbfejlesztett változat követte. Ezek ma is állnak, működnek a Városháza mögött, az Erkel Ferenc-kert felé eső területen.
Ezt követően az iroda a budapesti TTI-vel együttműködve körzeti típusterveket dolgozott ki, amelyekből számos valósult meg a városban: így pl. a Dózsa György út északi oldalán a Dózsa I. lakótelep házai. A tömeges lakásépítés nemcsak paneles, hanem ún. középblokkos technológiával is folyt a helyi gyári alapanyag felhasználásával. Ilyen módon épült a Duna sor szép kilátású öt "pontháza" (Weiner-Baranyai), de középblokkos a Duna-part mentén elnyúló Barátság városrész (építész Fási Lajos), valamint az időrendben utolsóként kohósalak blokkból épült Római városrészi, a Martinovics utcától keletre eső terület.

Épültek egyedi lakóházak is: helyzeténél fogva ezek közül kiemelhető a Vasmű út szállodával szemben fekvő szakaszán lévő három pontház, melyet földszintes kiállító terem köt össze, valamint egy híd-átjáróval kapcsolódó oldalfolyosós ház a Múzeum épülete mögött. Tervezője Baranyai Ferenc.

A két épület közötti tágas, szabad tér később épült be: 1963-ra három műteremlakást alakítottak ki az idetelepült - telepített művészek számára.