"... Ha valaki egy régi térkép nyomán kívánná bebarangolni az országot, bizonnyal sok meglepetésben lenne része. De a legnagyobb "Pentele" határában érné. Hiszen a térkép szerint itt mindössze egy apró falucskának, sívó löszmezőknek, bozótos, szúnyogtermő mocsárnak kellene lennie a Duna-parton. És a valóságban? Lüktető nagyvárosi forgalom, sok-sok gyár magasba kígyózó füstfelhője, szüntelen mozgásban lévő csillesorok, tengerjáró hajók, városnyi új ház, s mindez úgy uralkodik a pentelei fennsík lágy hajlatán, mintha a szocializmust építő ember alkotni vágyását jelképezné."

A "Kiskrajcár" és a "Kölyök"

(...) ... erőfeszítéseket tettünk az olvasómozgalom népszerűsítésére. A legnagyobb könyvtár a Vasműé volt, de mint már említettem, ideiglenesen ezt is csak lakásokban tudtuk elhelyezni. Emellett volt könyvtára a városi és járási tanácsnak, s az egyes kisebb vállalatoknak is. Elértünk ugyan sikereket az olvasómozgalommal, de centralizált, nagy, korszerűbb könyvtárat csak a későbbi évek során sikerült létrehozni. Pedig már korábban esedékes lett volna, hiszen 1958. november 25-én a helyi sajtó, amikor a tanács végrehajtó bizottságának üléséről tudósított, arról számolt be, hogy csak a Vasmű könyvtárának már 100 000 kötetes a könyvtára. Hogy milyen nagy volt az érdeklődés a könyv iránt, azt az óvárosi klubkönyvtár forgalmán keresztül is lemérhettük, hiszen több mint 2000 rendszeres olvasója volt.

Városunk életéről több filmalkotás is született. A "Kiskrajcár" című filmet a "Kölyök" forgatása követte. Szinte az egész város lázban égett, amikor Törőcsik Marival az élen a művészek megjelentek a városban, és elkezdték e nagy sikerű film készítését.

Tiszteletkör a tanácsháza előtt

1960-ban a város születésének tizedik évfordulójára az üzemekben és hivatalokban társadalmimunka-felajánlásokkal, munkaversenyekkel készültünk. Ebben az évben, 1960. április 17-én magas rangú vendég érkezett városunkba. Szukar-no, az Indonéz Köztársaság elnöke, Szubandrio külügyminiszter társaságában, Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének és Kiss Károlynak, az Elnöki Tanács akkori egyik titkárának kíséretében érkezett a városba. Fogadásukat igen nagy gonddal készítettük elő. A rendőrség képviselői is részt vettek az előkészítő megbeszéléseken, akik a biztosításért és a közlekedésért feleltek. Érkezésüket bukósisakos motorkerékpáros rendőrök jelezték. A 25 gépkocsiból álló oszlop sebesen közeledett. Ilyen nagy küldöttség városunkban eddig még nem volt. A város szélén felállított díszkapunál mintegy ötszázan voltak a várakozók, zászlókat lobogtatva, a tanácsháza előtt pedig ott álltak a fogadóbizottság tagjai: Juhász János, a pártbizottság titkára, Bondor József, az építőipari vállalat igazgatója, országgyűlési képviselő, Borovszky Ambrus, a Vasmű vezérigazgatója és én, valamint legalább háromezer ember, indonéz és magyar zászlócskákkal a kezükben és az úttörőzenekar. Az érkezést a rádió és a televízió közvetítette, szerencsére nem egyenes adásban. Az egész várost átszőtték a hangosító berendezések vezetékei.

A tervek szerint a tanácsháza előtti meszelt vonalnál meg kellett volna állni a vezérkocsinak, a zenekar szereplése után üdvözölnöm Szukarno elnököt, bemutatni a fogadóbizottság, tagjait és bekísérni a vendégeket a tanácsterembe, ahol aztán a városról kellett volna tájékoztatót tartanom. A terv azonban nem így valósult meg. A vezérkocsi megállt ugyan a kijelölt helyen, a zenekar is elkezdte a tervbe vett számot játszani, a háromezer ember integetett és éltette az indonéz-magyar barátságot, a vendégeket vivő kocsi azonban nem állt meg, hanem a bukósisakos rendőrökkel tovább ment. Erre rettentő ideges lettem, és barátomnak, aki motorkerékpárral a vendégkocsi után haladt, odakiáltottam - sajnos az egész város hallotta -, hogy hová a... micsodába mentek! Mire egy rendőr a menet élére igyekezett, és egy kört leírva a Beloiannisz utca, a Vasmű út és a Kossuth Lajos utcán át visszahozta a tanácsháza elé a kocsikaravánt. Az úttörőzenekar hangjai és a dolgozók éljenzése közben ekkor fogadtam a kocsiból kilépő elnököt. Beszédemben örömömnek adtam kifejezést azért, hogy eljött megnézni a mi fiatal, új szocialista városunkat. Még be sem tudtam fejezni azonban mondókámat, amikor Szukarno megszólalt, s a tolmács útján közölte: "főpolgármester úr, úgy vélem, mi már voltunk erre". Mire én azt feleltem: " ... igen, mert a mi városunkban az a tradíció, hogy a vendégek a népi hatalom helyi szerve előtt leírnak egy tiszteletkört". Erre Dobi István odasúgja a fülembe: "Te sem mégy el a szomszédba egy kis hazugságért, de jól kivágtad magad!"
Ilyen izgalmak után került sor a tájékoztatóra, a város és a Vasmű megtekintésére, a díszebédre, ahol pohárköszöntőt kellett mondanom. Ebéd után a vendégek eltávoztak, mi pedig a rendőrség képviselőivel, a rádió és a televízió munkatársaival egy pohár bor mellett felelevenítettük az izgalmakban bővelkedő látogatás eseményeit. A riporterek lepergették a hangszalagot, ami az én "népies" kifejezésemet tartalmazta, s bizony örülünk, hogy nem egyenes adásban történt a közvetítés.

Gagarint köszöntjük, és sok más vendéget fogadunk

A második évtized első évének legnagyobb ünnepe augusztus 20-a volt, /1961. - szerk./ amikor Gagarin, a világ első űrhajósa, Baranyába utazva, ellátogatott városunkba. Nagy esemény volt ez, hiszen nem sokkal az űrrepülés, április 12-e után került sor a látogatásra. Alkotmányunk ünnepén reggel korán már tízezrek voltak az utcán, mert látni akarták az első űrhajóst.
A környező községek dolgozói, nagy tömegekben, autóbuszokon jöttek a városba. Zászlódíszbe öltözött a város. A Vasmű dolgozói a Dózsa mozi elé egy űrhajó makettjét állították fel, az öntödei dolgozók pedig egy bronzból készült martinászszobrot készítettek.

Jurij Alekszejevics Gagarin űrhajós őrnagy feleségével, Va-lentyina Ivanovnával, Trautmann Rezső építésügyi miniszter kíséretében érkezett városunkba. A megye és a város vezetői a Dózsa mozi előtt üdvözölték a hőst. Juhász János városi párttitkár a város lakossága üdvözletét tolmácsolta, én pedig a városi tanács emlékkönyvébe írattam és átadtam Gagarin-nak a város ajándékát, majd Schopper József a Vasmű dolgozói nevében az említett martinász-szobrot nyújtotta át neki. Minden rendőri és munkásőri biztosítás ellenére a rend teljesen felborult. Kapusi Rózsát, a népszerű rádióriportert is elsodorta a tömeg. Mindenki közelről akarta látni a szeretett vendéget, mindenki kezet akart szorítani vele. Gagarin hősiesen állta az ostromot, most is látom vidám, fiús nevetését, fölemelt két karját, amint integet olyan mozdulattal, mintha magához akarná ölelni az egész várost.
(...)

1955-ben a Sztálinvárosi Vásár és Kiállítás a Sztálin (ma Vasmű) út beépítetlen, akkor még kopár területén mutatta be a vasmű termékeit, a városépítés eredményeit. Korabeli statisztikák szerint három nap alatt 40 000 látogató fordult meg itt.

Negyvenezer látogató

1955 nyarán elérkezett régi, dédelgetett tervünk, a Sztálinvárosi Kiállítás és Vásár megrendezésének időpontja, amelynek megfelelő lebonyolítására rendezőbizottságot alakítottunk. Ennek vezetője Jelinek Fülöpné, a városi tanács tervosztályvezetője, kiváló és tehetséges tanácsi dolgozó volt, aki nagyszerű szervezőgárdát hozott létre.
A legtöbb segítséget nagy vállalkozásunkhoz ezúttal is a párttól és Lombos Ferenc városi párttitkártól, továbbá Borovszky Ambrustól és az új összevont építési vállalat igazgatójától, Bondor Józseftől kaptuk.
Az esemény előkészítését széles körű agitáció előzte meg. Lakógyűléseken, iskolai osztályfőnöki órákon, a helyi sajtóban beszéltünk a kiállításról, amelyet 1955. április 30-tól május 2-ig terjedő időre tűztünk ki. Emlékszem, a megyei lapban nagy címmel jelent meg a cikk: "Köszöntsük május 1-ét városunkban!" címmel. Az embereket arra biztattuk, hívják meg hozzátartozóikat és ismerőseiket erre az alkalomra. Április 30-án megnyílt a "Dunapentelétől Sztálinvárosig" című kiállítás, amelyben nagy teret kapott a Vasmű. Bemutattuk, hogy az új létesítmény és majdan a város mit ad a népgazdaságnak. Borovszkyék kiállították az első termékeiket, majd grafikonokon bemutatták a távlatokat, ily módon bizonyítva, hogy a Vasműre, illetve termékeire az országnak nélkülözhetetlen szüksége van. A város pedig felvonultatta kommunális és kereskedelmi vállalatait, bemutatta azok tevékenységét, s hogy miként elégíti ki a helyi lakosság és a vonzáskörzet lakomáik kulturális, egészségügyi és egyéb szükségleteit.
A kiállítást Bognár József belkereskedelmi miniszter nyitotta meg. Beszédében kifejtette, hogy a város már hirdeti, hogy nemcsak fontos gazdasági központ, hanem a Magyar Népköztársaság új politikai, kulturális és kereskedelmi centruma is. Kultúrműsor és divatbemutató volt a vásár területén felállított színpadon, egyéb szórakozást pedig a Vidám Park nyújtott. Lehetett ajándéktárgyakat és különböző, az egyes városrészeket bemutató tárgyi emlékeket is vásárolni. Ebből az alkalomból a vasút 50 százalékos utazási kedvezményt biztosított az ideutazóknak. A kiállítás sikerét bizonyítja, hogy három nap alatt 40 000-en látogatták. Országszerte visszhangja volt.

Az ötvenes évek első felében megnyitott Vidámpark játékaival, mozijával és szabadtéri színpadával nemcsak a helyieknek, hanem az ide érkező vendégeknek is jó szórakozási lehetőséget biztosított.

(...)
November 1-én /1959 - szerk./ megnyitottuk Vigadó néven új kisvendéglőnket, aminek a környék lakói nem nagyon örültek. Bizony, sokszor kellett a zárórát szabályozni, mire a kedélyek nagyjából megnyugodtak, illetve a panaszosok beletörődtek az állandó esti zajba. Ugyanez volt a helyzet a Kohász Étteremmel is. A Vidám Parikban megnyitottuk a Dunakert vendéglőt, ahol esténként Horváth János népművész hárfazenekara játszott nagy sikerrel. Az új vendéglők idegenforgalmi szempontból is hasznosnak bizonyultak. Az 1959-es év egyébként sikeres - kereskedelmi szempontból is gazdag - esztendeje volt a városnak. A Belkereskedelmi Minisztérium bolti berendezésekre, presszógépekre, hússzeletelőkre s különböző konyhagépekre és hűtőberendezésekre 118 millió forintot biztosított, mi pedig az év folyamán 15 új üzlettel lettünk gazdagabbak.

1961. november 26-án a Minisztertanács jóváhagyta a város vezető testületeinek javaslatát, és Dunaújvárosra változtatta a hajdani Dunapentele-Sztálinváros nevét.